A konditeremben legyen mindig jó az idő

Nemrégiben nyitottam meg a konditermemet, ezzel egy régi nagy álmomat váltva valóra. Kamaszkorom óta foglalkozom testépítéssel. Annak idején azért kezdtem el ezzel foglalkozni, mert nagyot nyúltam, és olyan vékony voltam, hogy az már gúny tárgya lett. A szokásos dumákat kaptam: elfúj a szél; mi van, nem eszel rendesen; jé, sétáló csontváz, és ezekhez hasonlók. Ebből egy idő után elegem lett, és elkezdtem edzőterembe járni, utánaolvasni, úgy étkezni, és mindent megtenni, ami emberileg csak lehetséges. A hatás nem maradt el: egy-két év elteltével már egészen normális kinézetűre fel tudtam hozni magam, utána pedig már nem kellett sok az igazán látványos változáshoz. A középiskola végére én lettem az évfolyam izomtiborja (hehe), és egyszerűen nem tudtam, avagy nem akartam vele leállni később sem. Az üzleti főiskola mellett is folyamatosan forogtak a kezemben a súlyzók, és már versenyekre is be mertem nevezni. Egynéhány szép pontszám, két bronz és egy ezüstérem után úgy döntöttem: profi szinten nem szeretném csinálni, viszont a későbbiekben mindenképpen a testmozgással, testépítéssel szeretnék valamilyen módon foglalkozni.

Mostanra gyűlt össze annyi pénzem, hogy végre bele tudtam vágni az álom-vállalkozásomba: megnyitni a saját termemet. Nem kis erőfeszítéseket igényelt, de sikerült. Leszerződtem egy gépeket szállító céggel, úgyhogy már csak a frissen megvásárolt helyiséget kellett rendbe hoznom. Nem volt olyan rossz, de félkész volt, mindenhol a csupasz betonburkolat nézett vissza. Mindenek előtt, mivel már ősz közepe volt, a fűtésrendszert kellett valahogy megoldanom. Mivel gáz nem volt bevezetve, így csak elektromos fűtés jöhetett szóba, és gondoltam: ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen! Próbáltam a lehetőségekhez mérten a legtöbbet olvasni a témában, milyen alternatívák léteznek, hányféleképpen valósítható meg, stb. Aztán belefutottam az elektromospadlofutes.info weboldalba, ahol minden korábbinál érthetőbben és részletesebben volt leírva minden tudnivaló ezzel kapcsolatban – például nem is tudtam, hogy hogy is működik, vagy hogy azokat a vékony fémszalagokat hogyan készítik és mire jók. Nem értek a fémekhez, de amit olvastam még laikusként is meggyőzött. Ráadásul még pont időben olvastam utána, mert az őáltaluk forgalmazott padlófűtés rendszer a padló burkolása előtt lerakandó, azt pedig nem szerettem volna, a újra fel kellene szedni. Szóval megkértem tőlük az árajánlatot, és még pont bele is fért a költségvetésembe. Legalább nem lesznek körben radiátorok, jobban ki lehet majd használni a helyet.

padlófűtés rendszer

Elég volt a leendő konditerem helyiségeinek méreteit megadnom, és a szakemberek kiszámolták nekem, hogy hol- és mennyi fűtőszőnyeg lerakása szükséges. Ez óriási segítség volt, mert ezeket a csíkokat nem lehet darabolni, ők viszont tudják, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban lefedni velük egy területet. Az egyeztetést követően, be kellett szereznem ezt-azt, és amikor ezek megvoltak, jöttek a szakemberek és gyorsan és hatékonyan le is fektették a réteget. Utána a burkoló jött, és befejezte a munkát. Mondanom se kell: tökéletes volt! Szerencse, hogy ezek a fűtőszőnyegek nagyon strapabíróak, úgyhogy nem valószínű, hogy a gépek okozta terhelés kárt fog tenni bennük. Pedig voltak ilyen aggályaim, de a szerelő szakemberek megnyugtattak. Ezután még egy kis festés, berendezés, engedélyeztetések, és már nyithattam is a kapukat a nagyközönség felé.

A télen a padlófűtés rendszer nagyon jól vizsgázott, senki sem panaszkodott arra, hogy fázna. Ez kiemelten fontos, ugyanis konditerem lévén nem praktikus, sőt, nem is lehetséges kabátban edzeni. A padlófűtés rendszer tökéletesen működik, se meghibásodás, se teljesítményesés, csak pontosan az, amit a pénzemért kapni akartam. Ráadásul közel sem fogyaszt annyit, amennyire számítottam, pedig tartottam tőle. Ha ilyen jól megy minden a továbbiakban, akkor a következő lépésként akár személyi edzőket is felvehetek és végre tényleg beindul a vállalkozás!