Fájdalomcsillapítóval a felépülésemért

Nagyjából három éve edzek: eleinte csak fogyni akartam, mert súlyosan túlsúlyos voltam, de harminc kiló leadása után elhatároztam, hogy fontos kell, hogy maradjon számomra a testem dolgoztatása, annak a következő lépcsőfoka pedig a kimunkálás. Ezt a célt tűztem ki magam elé. Mivel a kardiózás szívóssá és kitartóvá tett, nem rettentem meg a saját testsúlyos edzésektől, ahogyan később a nagyobb súlyoktól sem.

Mindenesetre maradtam a szigorú étrendnél és a napi két óra mozgásnál, annyi változtatással, hogy most a megszokottnál is több fehérjét juttattam be a szervezetembe, és egészen más jellegű edzéseket terveztem, találtam ki magamnak. Az elég nagy váltás volt ugyanakkor, hogy különböző izomcsoportoknak szenteltem napokat, heteket. Volt láb nap (sőt, vádlira edző nap is külön, a hétfő), bicepsz és tricepsz nap…

Szerettem ezeket az edzéseket, míg egy nagyobb súly emelésekor izomszakadásom nem lett. Rettenetesen fájt a dolog, napokig ágyban voltam, és rágódtam azon, hogy tényleg egy mozdulaton múlt-e az egész… A fájdalomcsillapítást próbáltam mindenféle eszközzel elérni, abszolválni, de egyik házi módszer sem bizonyult hasznosnak. Mikor már a végét jártam, felhívtam anyukámat, hogy legyen szíves találjon ki valamit, vagy meghalok ágyban, párnák közt, és temetheti egyetlen, szeretett fiát idő előtt.

Anya jött is hamar, egy hatalmas gyógyszeres csomaggal a kezében, olyan fájdalomcsillapítók társaságában, amelyekről még sosem hallottam. Ült mellettem, és adagolta belém a vitamint is, miközben hangsúlyozta, hogy a tényleges fájdalomcsillapító lenne a legfontosabb most ebben a helyzetben, hogy ne sokkoljam az amúgy is sokkolt szervezetem az irreális fájdalommal, amit az izomszakadás eredményezett, én viszont nem akartam bevenni a tablettákat, makacskodtam egész rendesen. Aztán harmadnapra meggyőzött arról, mi is az igazán helyes lépés, és lenyomott a torkomon egy Advilt ultra fortét. Azt mondta, ezt a napokban rendelte a prevenciopatika.hu oldaláról, és neki, bár még csak a migrénjére használta, egészen bevált.

Miután bevettem a tablettát, szinte rögtön elnyomott az álom, a gyógyszer nevéhez híven gyorsan megtette hatását: két napja nem tudtam aludni a fájdalomtól, de ekkor végre sikeresen elszenderedtem. Anya, mire fölébredtem, főzött nekem egy jó húslevest, és bár gunyorosan megjegyeztem neki, hogy ezt megfázásra szokták, nagyon jól esett nekem az étel.

Amint látta édesanya, hogy stabilizálódom, főképp mentálisan, mert eléggé megfáradtak a szellemi képességeim a felesleges gyötrődéstől, összeszedte a cuccait és hazament, mondta, a fiókban hagyja nekem a levél Advilt, használjam okvetlenül, amikor szükségem van rá, ne legyek mazochista.

A gyógyszer egészen sokáig csillapította a fájdalmamat, csak a nap végére éreztem a szakadás okozta kellemetlen húzódást, de akkor is csak nagyon tompán, és be is vettem rögtön egy tablettát, hogy ne legyen erősebb a fájdalom a későbbiekben véletlenül se…

Az izomszakadásom lassan gyógyult, de a fájdalomcsillapító végig hű társam maradt. Amikor kontrollra mentem a dokihoz, kérdezte, mi a helyzet, nagyon rossz-e, ha igen, vegyek be Advil ultrát, én meg mondtam, hogy köszönöm, már felvilágosítottak a csodagyógyszert illetően.

A regenerálódás fél évig tartott, és nagyjából ennyi idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, a gyógyszerek igenis hasznosak tudnak lenni, egészséges életmód ide vagy oda. Ezeket a készítményeket úgy állították össze, hogy kárt ne okozzanak a szervezetben, szóval nem is értettem, miért beszéltem be magamnak, hogy ez nekem árthat.

Az anyukámnak megint igaza volt, rá kellett jöjjek, a fájdalomcsillapító, bár csak tüneti kezelés, nagyon sok esetben mentheti meg mondjuk az ember legfontosabb elfoglaltságát, vagy a karrierjét is akár.